Egy igazán férfias feladat
A szurkolók által is csak kis-Vidinek nevezett Puskás Akadémia - Fehérvár FC gárdája eddig gyönyörűen szerepelt a Magyar Kupa sorozatban. Szerdán a tét már a legjobb nyolc közé jutás, amelyért „Csucsa" 19 évesekből álló együttese a Soproni Ligában bukdácsoló BFC Siófok ellen küzd meg. Hogyan látja az esélyeket az edző?
- A csapat teljesítménye eddig is dicséretre méltó, régen meghaladta már a fiúk szereplése azt, ami tőlük egyébként elvárható volt - foglalta össze röviden Csucsánszky Zoltán, a kis-Vidi trénere. - Mit szólok ahhoz, hogy a Siófokot kaptuk ellenfélnek? Azt gondolom, egy igazán férfias feladatot kaptunk most, s bár a Balaton-partiak az NB-I utolsó helyén tanyáznak jelenleg, ám nyilvánvalóan nálunk egy jóval erősebb együttesről beszélünk. Természetesen ezúttal is a továbbjutás a célunk és azzal az eltökélt szándékkal futunk ki a mérkőzés előtt a gyepre, hogy nyerünk. Talán az is könnyít a helyzetünkön, hogy nincs rajtunk a továbbjutás kényszere. Külön öröm számomra, hogy a szurkolók bíznak a csapatban. Ez még akkor is jól esik, ha tudom, a szívük mélyén csodát várnak, de hát attól szurkolók, hogy érzelmi alapon működnek. Én azonban azt mondom, maradjunk a realitás talaján, mindazonáltal még egyszer hangsúlyoznám: minden tőlünk telhetőt megteszünk a siker érdekében.