Sporthírek

Elégedetten távozott a FIFA delegáció Budapestről

Elégedetten távozott a FIFA delegáció Budapestről
Pénteken befejeződött a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 2012-es kongresszusának potenciális helyszíneit felmérő szemle, a háromnapos program végén a FIFA inspekciós delegációja elégedetten zárta látogatását - írja az mlsz.hu.

MLSZ


A FIFA 2012 májusában Budapesten rendezi meg éves kongresszusát, vagyis bő egy év múlva 208 ország mintegy 1200 küldöttje tanácskozik majd fővárosunkban, a nemzetközi szövetség mellett természetesen az összes tagország is a legmagasabb szinten képviselteti magát az eseményen.

Berzi Sándor elmondta: az MLSZ öt évvel ezelőtt már szert tett némi gyakorlatra nemzetközi rendezvényszervezésből, 2006-ban az UEFA éves kongresszusát rendezték meg nagy sikerrel a magyar fővárosban.

FIFA


A FIFA négyfős delegációjának tagja a szervezet kiemelt rendezvényekért felelős osztályvezetője, Sandra Marfurt, valamint kollégái, Renate Kobel, Emanuel Femminis és Alexandra Lorimer, míg a hazai fogadóbizottságot Berzi Sándor MLSZ-alelnök vezette.

Az esemény pontos előkészítésére még jócskán van idő, ezért a FIFA, valamint a hazai előkészítő bizottság a nemzetközi szervezet Zürichben sorra kerülő idei kongresszusát követően egyeztet ismét a leendő helyszínekről, valamint a további részletekről.



Forrás: mlsz.hu

-kt-


Sport Online - sport-net.hu