Sporthírek

Elhunyt Séra Miklós - Sport

Elhunyt Séra Miklós - Sport
Sport - Hétfőn, 60 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt Séra Miklós kajak mesteredző.
Séra Miklóst a Magyar Kajak-Kenu Szövetség saját halottjának tekinti. A kiváló sportember 1961-ben, az MTK színeiben kezdett kajakozni, később szerepelt a korosztályos válogatottakban. Telente pedig egy másik sportágnak, a jégkorongozásnak hódolt, és ebben is válogatott kerettag lett.

Edzői pályafutását 1972-ben kezdte, és mindkét sportágban szakedzői diplomát szerzett. Kajak edzőként az MTK, a KSI és a Bp. Honvéd versenyzőivel dolgozott. Tanítványai olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címeket nyertek, köztük a kétszeres olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes Horváth Gábor a legeredményesebb, ám a sprintszámokban érmeket halmozó Fehérvári Vince és Beé István is az ő irányításával készült.

Az elmúlt években Séra Miklós készítette fel az egyik legeredményesebb egyes versenyzőt, Vereckei Ákost és a 2006-ban, Szegeden világbajnoki címet szerzett férfi kajak négyest. Versenyzőivel már a pekingi olimpiai sikerekért dolgozott, ám betegsége miatt a nyári világversenyeken már nem vehetett részt.

Személyében nagy edző egyéniségét, a konfliktusok helyett rendre a kompromisszumokat kereső kiváló szakemberét veszítette el a magyar kajak-kenu sport. Szakmai tudása mellett minden cselekedetét átható emberiessége, a sportág és a versenyzők szeretete miatt vált e csodálatos vízi sport egyik legkiemelkedőbb egyéniségévé. Emlékét nem csupán a sportévkönyvek, az őt ismerők és szeretők emlékezete is örökre megőrzi.

Forrás: www.sportforum.hu

Elhunyt Séra Miklós - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu