Elmarad a Kuttor - Vincze párharc
Kuttor Attila és Vincze Zoltán csapataik megbízható és rutinos játékosainak számítanak, s ma délután ellenfelekként léptek volna pályára, bár volt, amikor egy klubhoz tartoztak, sőt Magyar Kupát is nyertek közösen. A Szombathelyi Haladás és a Budapest-Honvéd párharcában mégsem nézhetnek most farkasszemet egymással, ugyanis Kuttor Attila a hét elején húzódásos sérülést szenvedett, s így nem léphet pályára. A több, mint félezer bajnoki mérkőzést maga mögött tudó védőt kérdeztük:
Tartjátok-e Vincze Zolival a kapcsolatot a 2006-os Magyar Kupa győzelem óta?
Mindketten távol kerültünk attól a klubtól, ahol közös sikerünket értük el, ráadásul én már Sopronban lakom, így csupán akkor találkozunk, ha valamilyen labdarúgó eseményről van szó. Ilyenek természetesen a bajnoki összecsapások, de ilyen volt a törökországi edzőtábor is, ahol mindkettőn csapata egyidőben végezte a felkészülést. Nosztalgiázni nem nagyon szoktunk, de azért néha felelevenítünk néhány sztorit.
Egy éles mérkőzésen, amikor egy az egyben kell küzdenetek egymással, felvetődhet-e az, hogy egy korábbi barátról van szó?
Bármilyen meglepő is, de sokakkal ellentétben nekem az a véleményem, hogy a magyar labdarúgás fejlődött. Ez megfigyelhető abban is, hogy a barátságot ilyenkor félretesszük, hiszen mindannyiunk a koncentrációval van elfoglalva. Az egymás elleni meccsek előtt természetesen belefér egy-egy mosoly, de a meccsen ilyenre nincs lehetőség, mert az könnyen visszaüthet és az eredményesség rovására megy.
Milyen állapotban van a sérült lábad?
Kedden éreztem a húzódást, úgy gondoltuk, hogy a mai mérkőzésre orvosi segítséggel rendbe jöhet, de úgy látszik, hogy egy kissé komolyabb dologról van szó. A mielőbbi felépülésem érdekében a pihentetés mellett kellett döntenünk. Mindennek ellenére remélem, hogy nélkülem is folytatja sikeres szereplését a csapat!
sportandmedia