Sporthírek

Élsportolók a 27. Balaton-átúszáson

Élsportolók a 27. Balaton-átúszáson
Sport - Az idén is óriási érdeklődés előzi meg a világon egyedülálló, sorrendben 27. Balaton-átúszást; a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres hagyományos próba - amelynek a korábbi évekhez hasonlóan most is a Coca-Cola a névadó főszponzora - július 26-án, szombaton lesz.
A nagy balatoni úszópróba már kora reggel megkezdődik: a rajttól pár száz méterre található révfülöpi labdarúgópályán 7 órától (egészen 13.30-ig) várják a jelentkezőket - a nevezési díj 3800 forint -, akikre kötelező orvosi vizsgálat vár. Minden egyes úszó rögzíthető vonalkódos karkötőt kap. Az első próbázók 8, az utolsók pedig a tervek szerint 14 órakor rajtolnak majd el. Az úszók biztonságára a mintegy 160-180 vitorlásból, kishajóból és motorcsónakból kialakítandó úszófolyosó vigyáz, s a mellette cirkáló vízirendőrök folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Akiknek netán valamilyen gondjuk támad, azok az úszófolyosó bármelyik egységétől segítséget kérhetnek. A célban, a balatonboglári Platán-strandon a vízből kilépve elsőként a vonalkódot olvassák le; a nagy próbát teljesítők Coca-Colával, valamint Bravos kávéval, Fornettivel, forró teával és szőlőcukorral frissíthetik magukat, s természetesen minden átúszónak jár emlékbe az egyedi emblémázású póló. Hogy a boglári parton se legyen üresjárat, arról is gondoskodnak a szervezők; érdekes és változatos programok, koncertek szórakoztatják majd a nagy próbát teljesítőket és az érdeklődők ezreit.
Fontos tudnivaló, hogy a 14 éven aluli gyermekek csak szülői vagy felnőtt kísérettel vághatnak neki a Balatonnak. A próbázókat  - amennyiben már rendelkeznek a megkülönböztetett jelzéssel, a vonalkóddal - a szervezők által bérelt különhajók (három vízibusz és egy komp) szállítják át a túlpartra ingyen; a kísérőknek, hozzátartozóknak viszont meg kell váltaniuk a jegyet. Az úszók legfontosabb holmijairól is gondoskodnak: szállítják, raktározzák és megőrzik a csomagokat.
A rendezők azt vallják; mindennél fontosabb a biztonság! Hogy most is minden a legnagyobb rendben legyen, arról minden korábbinál népesebb, közel 1500 rendezőből álló csapat dolgozik majd Szántó László főrendező irányításával.


Profik és amatőrök

A korábbi próbákhoz hasonlóan most júliusban is számos ismert személyiséggel - válogatott sportolókkal, népszerű színészekkel, illetve politikusokkal, országgyűlési képviselőkkel - találkozhatunk majd a Balaton-átúszáson. Két ismert ökölvívó is megküzd újra a magyar tenger hullámaival; a profi világbajnoki címét immár kilencedszer is megvédő Erdei Zsolt először 2000-ben, a szintén jó nevű profi bunyós Balzsay Károly pedig 2002-ben úszta át a Balatont. Aligha lesz meglepetés, ha a bátor amatőrök között jó nevű vízilabdázók, úszók és triatlonisták is feltűnnek majd, s természetesen újra elrajtol a több száz fős "Úszóerőd" is. Az idei Balaton-átúszás díszvendége az egykori ötszörös olimpiai bajnok úszófenomén, Egerszegi Krisztina lesz.