Sporthírek

Érkezik a Kapronca is

Érkezik a Kapronca is

A Kolozsvár mellett a horvát bajnok Podravka és a Hódmezővásárhely lesz a DVSC-Aquaticum vendége az augusztus második hétvégéjén megrendezésre kerülő nemzetközi tornán.

Eldőlt, hogy mely négy csapat lesz a résztvevője a Loki által rendezendő felkészülési tornának. A korábban már igent mondó Hódmezővásárhely és Kolozsvár (U Jolidon Cluj) mellett a horvát bajnok és BL-résztvevő Podravka Vegeta Koprivnica (magyarul Kapronca) is Debrecenben lép pályára augusztus kilencedikén és tizedikén.

A tornán körmérkőzések lesznek, így minden együttesnek összesen három összecsapása kerül lebonyolításra a két nap alatt. A részletes menetrend később várható.

sportandmedia