Fegyelmezett játék kell
Már tegnap útnak indult, este pedig Fonyódon edzett is egyet a DKSE-Airport Debrecen. Az újonc Csurgó elleni meccs 16 órakor kezdődik, Freyék célja pedig nem is lehet más, csakis a két pont megszerzése.
Kovács Mihály vezetőedző felhívta a figyelmet arra, hogy egy pillanatig sem szabad lebecsülni az ellenfelet, amelynek ez lesz az első hazai találkozója a legmagasabb osztályban, így aztán minden bizonnyal kettőzött erővel vetik magukat a küzdelembe. "Fegyelmezett, pontos játékkal sikert érhetünk el Csurgón. Ha azt a teljesítményt nyújtjuk, mint amit a Kecskemét ellen 35-40 percig, két ponttal térhetünk haza." - mondta a szakvezető.
Örömteli okból lesz egy hiányzó a csapatban. Ambrus Józsefnek és kedvesének ugyanis megszülettek az ikrei. A két fiúgyermek és édesanyjuk jól van, Dodi pedig valószínűleg még most piheni ki a papásszülés fáradalmait. Gratulálunk a gyermekáldáshoz!
sportandmedia