Sporthírek

Felipe Massát szolgálja a Ferrari egésze

Felipe Massát szolgálja a Ferrari egésze
Kivétel nélkül felsorakozott Felipe Massa mögött a Ferrari Forma-1-es istállója, megnyugtatták a pilótát: minden segítséget megkap annak érdekében, hogy a hátralévő három versenyhétvégén ledolgozza hátrányát Lewis Hamiltonnal szemben.
A Ferrari elsődleges pilótája a ma kezdődő Japán Nagydíj előtt hét ponttal van lemaradva a brit Lewis Hamilton mögött, a 2008-as világbajnokságból pedig még három futam van hátra - a Japán Nagydíjjal együtt.


ferrari_team_687_2008101080148_925.jpg

A Ferrari-csapat...


Luca di Montezemolo, a Ferrari istállójának elnöke kifejtette: a jelenleg negyedik helyen veszteglő másodszámú sofőrjük, Kimi Raikkönen sem hátráltathatja a brazil pilótát, sőt. Az idén vártál rosszabbul teljesítő finn pilóta belátta: minden erejével csapattársa segítésére kell törekednie.


felipe_massa_693_2008101080048_245.jpg

...és Felipe Massa


Az elnök ugyanakkor elmondta: legalább egyszer második helyezést vár el Raikkönentől, persze az nem is kérdés, hogy emellett Massának háromszoros első helyre van szüksége ahhoz, hogy megnyerje az idei világbajnoki sorozatot. Izgalmas három futam előtt állunk...


Forrás: SMC/Pi-Zsi