Gyepes Cardiff Cityben folytatja
Gyepes Gábor az angol másodosztályban szereplő Cardiff Cityben folytatja pályafutását - írja a Nemzeti Sport Online a játékos menedzsere, Filpiovics Vladan tájékoztatása alapján. A Ferencváros korábbi futballistája két évre írt alá az FA-kupa tavalyi döntőséhez.
„Gyepes Gábor kedden kétéves szerződést kötött az angol másodosztályban szereplő Cardiff City együttesével" - tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t a 22-szeres válogatott védő menedzsere, Filipovics Vladan.
A menedzser elmondta, hogy a walesi klub megvásárolta Gyepes játékjogát a harmadosztályú Northampton együttesétől, ahol az előző szezonban szerepelt a védő.
Filipovics hozzátette,Gyepes játékát már tavasszal nyomon követték a Cardiff vezetői, és mivel a teljesítménye meggyőzte őket, és az orvosi vizsgálatokon is megfelelt a futballista, ezért úgy döntöttek, hogy szerződtetik.
Gyepes Gábor 2005-ben került a Ferencvárostól az angol másodosztályú Wolverhampton csapatához, ahol azonban állandó sérülések hátráltatták és nem tudott alapemberré válni, ezért szerződést is bontott a csapattal, és ezt követően került a Northampton csapatához, ahol az elmúlt fél évben rendszeresen játszott.
A menedzser szerint Gyepes már túl van a sérüléseken - keresztszalag-szakadás hátráltatta és átesett egy porcműtéten is - ezért minden esélye megvan arra, hogy rövid időn belül beverekedje magát a Cardiff kezdőcsapatába.
sportandmedia