Haladás: gondok ellenére bravúr

Csertői Aurél
„Szerdán a Pápa ellen 5-2-es győzelmet arattunk a Liga-kupában, de semmi különös dolog nem történt. A Bíró Péter kontra Szombathely vita nem ránk tartozik, mi csak a mérkőzéssel játékos jusson lehetőséghez. A kitűzött célunkat elértük, a többi nem a mi dolgunk. A Honvéd ellen sérülés miatt biztosan nem számíthattam Kuttorra, Keneseire, Rajosra, Kajra, és Simon Andrásra. Megpróbáltunk helytállni, bár a kispestiek javuló formát mutatnak, és erős keretük is van, de mi idegenből sem szerettünk volna pont nélkül távozni, de ez most a körülményeket figyelembe véve mindenképp bravúr lett volna, hát még a győzelem! Az, hogy én nem ülhettem le a kispadra, semmit nem befolyásolt, hiszen a héten ugyanúgy felkészítettem a srácokat, mint eddig"- mondta Csertői Aurél.
Forrás: SMC/Csolti Zoltán