Sporthírek

Hamilton nyert Japánban, Alonso kiesett - Sport

Hamilton nyert Japánban, Alonso kiesett - Sport
Sport - zélsőséges körülmények között kezdődött a Forma 1-es Japán Nagydíj.
Valódi rajt helyett a biztonsági autó mögött kezdtek el körözni a versenyzők Fujiban, hiszen áll a víz a pályán, ráadásul az eső nem hogy elállna, de alkalmanként még rá is kezd. Így is történt azonban már említésre méltó esemény, a két Ferrari ugyanis átmeneti gumikkal vágott neki a futamnak, vagyis Raikkonenék kockáztattak. Ez azonban nem jött be, Massa ki is csúszott, így néhány körön belül mindkét piros autó kijött a boxba esőgumikért.

Tizennyolc kör után kezdődik az igazi verseny! Hamiltonnak sikerült eljönnie elsőként. A rajt után Alexander Wurz kicsúszott, majd nekivágódott Massának. Az osztrák versenyző kiállni kényszerült.

Sato autója az üzemenyagtöltés végén meggyulladt, de az eső hamar eloltotta a lángokat. A harmadik helyen a két McLaren között Vettel autózik.

A McLarennél Alonso kezdte meg a kerékcserét, a spanyol vélhetően nem áll ki többször. Egy körrel később érkezett Hamilton is, aki ugyanannyi benzint kapott, és Alonso elé érkezett vissza, a versenyt jelenleg Vettel vezeti. Alonso egy pillanatra lecsúszott a pályáról, így újabb másodperceket veszített.

Vettel is kiállt tankolni, és Alonso mögé a harmadik helyre érkezett vissza.

Hamilton is kicsúszott egy pillanatra harminchárom körrel a verseny vége előtt, miután ütközött Kubicával. Sőt, Vettel is ütközött Alonsóval, meg is előzte, a spanyol megpördült, de tovább tudott menni.

Ismét pályán a biztonsági autó, Alonso versenyének vége! A címvédő megcsúszott, a gumifalnak csapódott, így nem tudta folytatni a versenyt.

Mark Webber a biztonsági autó mögött ütközött Vettellel, és a második helyről kiállni kényszerült. Vettel sem úszta meg, ő is feladni kényszerült a versenyt.

Húsz körrel a vége előtt kiállt a biztonsági autó. Hamilton kicsit ellógott Kovalainen előtt, a harmadik helyen Massa áll, a negyedik David Coulthard.

Raikkonen feljött Felipe Massa mögé, de a brazil kiállt kerékcserére, így a finn a harmadik helyen autózik, és üldözi Kovalainent. Megelőznie azonban már nem sikerült, így a győztes Hamilton mögött Kovalainen lett a második, Raikkonen pedig a harmadik. A brit pilóta így két futammal a vége előtt tizenkét ponttal vezet Alonso, és tizenhéttel Raikkonen előtt.

Forma-1 Japán Nagydíj, végeredmény

1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 2:00:34.579 óra
2. Heikki Kovalainen (finn, Renault) +8.377
3. Kimi Raikkonen (finn, Ferrari) +9.478
4. David Coulthard (brit, Red Bull-Renault) +20.297
5. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) +38.864
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +49.042
7. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) +49,285
8. Vitantonio Liuzzi (olasz, Toro Rosso-Ferrari) +55.622
9. Andrian Sutil (német, Spyker-Ferrari) +1:00.129
10. Rubens Barrichello (brazil, Honda) +1:28.342
11. Jenson Button (brit, Honda) +1 kör
12. Jamamoto Szakon (japán, Spyker-Ferrari) +1 kör
13. Jarno Trulli (olasz, Toyota) +1 kör
14. Szato Takuma (japán, Super Aguri-Honda) +1 kör

Forrás: www.sportforum.hu

Hamilton nyert Japánban, Alonso kiesett - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu