Sporthírek

Hamilton rossz helyre nyúlt, a McLaren tagad - Sport

Hamilton rossz helyre nyúlt, a McLaren tagad - Sport
Sport - Egyre bizonyosabb, Lewis Hamilton azért esett vissza a Brazil Nagydíjon, mert rossz gombot nyomott meg.
A szezonzáró verseny legnagyobb - és döntő - fordulata volt, amikor a nyolcadik körben Hamilton autója rejtélyes módon lelassult, és a brit újonc a 18. helyre csúszott vissza. Bár az autó fél kör múltán már újra teljes lendülettel haladt, a bajnoki esélyek elúsztak. Többen azt tippelték, hogy a világbajnoki éllovas talán a bokszutcai sebességkorlátozó gombot nyomta meg véletlenül, de a futamot követően a McLaren egy megmagyarázhatatlan sebességváltó problémával indokolta a leállást.

Nem kellett azonban sok idő, hogy más források is Hamilton számlájára írják a hibát, előbb egy mclarenes informátorra hivatkozva jelent meg a hír, majd állítólag maga a brit versenyző is elismerte, hogy magának köszönhette a történteket.

"Az ujjam véletlenül a rossz gombra csúszott a kormányon, megnyomtam a startgombot. Az autó alapjáratra állt, újra kellett indítanom a rendszert." - mondta Hamilton a kanadai La Presse szerint.

A McLarennél - ahogy annyi mindent idén - ezt az ügyet is rossz kommunikációval próbálják kezelni, a csapat továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem a versenyző hibázott:

"Lewis nem nyomott meg rossz gombot. Ahogy Ron Dennis is mondta, a sebességváltó hibája miatt került üresbe az autó egy időre. Egyértelműen nem Lewis hibája volt" - cáfolt a csapat szóvivője.

Forrás: www.sportforum.hu

Hamilton rossz helyre nyúlt, a McLaren tagad - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu