Sporthírek

Harminchét érem olimpiai reménységeinktől - Sport

Harminchét érem olimpiai reménységeinktől - Sport
Sport - Az Európai Olimpiai Reménységek Versenyének (EORV) 500 méteres döntőiben nyolc arany-, hat ezüst- és négy bronzérmet szerzett a magyar utánpótlás válogatott.
Serdülő és ifjúsági válogatottunk összesen 17 arany, 11 ezüst- és 9 bronzéremmel, az érem- és ponttáblázat élén zárta a lengyelországi regattát. Jövő szeptemberben Szeged ad otthont az EORV-nek.

- Elégedettek lehetünk, hiszen annak ellenére, hogy sokaknak ez volt az első nemzetközi versenye, majd mindenki érmet szerzett – mondta Weisz Róbert vezetőedző. – Külön köszönet illeti a felkészítő edzőket, és mindenkit, aki Bydgoszczban segédkezett abban, hogy ez a közel hetven fős csapat sikeresen szerepeljen. Egy negatív rekordot is felállítottunk: Dobos József doktor szerint ennyi gyógyszert még egyetlen válogatottnak sem kellett kiosztania, annyian átestek az elmúlt napokban egy gyomorrontással és lázzal járó vírusfertőzésen. Aki azonban egy kicsit is össze tudta kapni magát, versenyzett: Lex Gábor például a szombati nap kihagyása és láza elmúlása után, vasárnap egy arany- és egy ezüstérmet is szerzett. Már most bizonyos, hogy e gárdából szép számmal találunk majd versenyzőket a jövő évi szegedi ifjúsági Európa-bajnokságon induló csapatban.

EORV 2007, Bydgoszcz, 500 m döntők, a magyar válogatott aranyérmesei:

K-1: Dombvári Bence (1992), Noé Milán (1990), Hagymási Anita (1992), Tóth Dzsenifer (1990)
K-2: Szakolczay Fédra, Szabó Petra (1990)
C-2: Lantos Ádám, Takács Timót (1990)
K-4: Hufnágel Tibor, Bán Kristóf, Dudás Miklós, Lex Gábor (1990-92)
C-4: Jónás Zsolt, Belicza Bence, Vasbányai Henrik, Müller Gábor (1990-92)

Forrás: www.sportforum.hu

Harminchét érem olimpiai reménységeinktől - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu