Sporthírek

Helycserés siker

Helycserés siker
Tatabányán fontos bajnoki győzelmet aratott a Dunaferr. A félidőben még a hazaiaknál volt az előny, de a kétgólos vendégsikernek köszönhetően a dunaújvárosiak feljöttek a harmadik helyre.

dunaferr_647_20081021175532_777.jpg

Dunaferr

A Veszprém elleni hazai verség után nem várt könnyű feladat a Dunaújvárosra. A hazai pályán mindig veszélyes Tatabánya ellen Kolics János csapata nem kezdett jól, a Bányász szerzett vezetést, amit a fordulásig meg is tartottak. A második játékrész elején sem változott sokat a játék képe, a Tatabánya fegyelmezett védekezett és lelkesen támadott. Az utolsó húsz percben feljavult a Dunaferr védekezése, és Stochl kapus is gyakrabban találkozott a labdával. A találkozó során a nyolc találatig jutó Bajusz Sándor góljával vezetett először a Dunaferr. A mérkőzés vége felé a vendégek kettős emberhátránya alatt egy gólra zárkózott fel a Tatabánya, de a győzelmet 28-26 arányban a Dunaferr szerezte meg, amely a tabellán éppen a Tatabányát megelőzve harmadik a tabellán a két „nagy", a Veszprém és a Szeged mögött.

Forrás: SMC/Várkonyi Csaba