Sporthírek

Holczer: Csak a győzelem

Holczer: Csak a győzelem

 kapus szerint hazai pályán egyszerűen "tilos" a pontvesztés.

A Szolnok látogat ma este az Üllői útra - az a csapat, amely az előző szezonban nem csupán megelőzte a végelszámolásnál a zöld-fehéreket, de oda-vissza meg is verte a fővárosi csapatot. A Fradinál természetesen jól emlékeznek ezen "sérelmekre" és mindent megtesznek azért, hogy az elpuskázott lehetőségeket jóvátegyék.

- Hazai pályán nyernünk kell, más eredmény nem elfogadható - mondta Holczer Ádám, az FTC kapusa. - Nem foglalkozunk különösen azzal, hogy a szolnoki keret mennyit változott tavaly óta, azt persze tudjuk, hogy van sérült és eltiltott játékos is a keretükben. Ellenfelünknél jó edző dolgozik, aki biztosan erős csapatot épített idén is, ám így is, úgy is meg kell vernünk a Szolnokot. Tavaly ez nem sikerült: négy győzelem után az első vereségünket éppen tőlük szenvedtük el, így a szolnokiaknak nagy részük volt abban, hogy nem sikerült a feljutás. Biztos vagyok benne, hogy most is győzni szeretnének, de nagyon készülünk ellenük, már csak a reváns lehetősége miatt is. A múlt héten senki sem dőlt ki sérülés miatt, eltiltással sem sújtották a csapatot, úgyhogy Bobby Davison a jelenlegi legjobb Fradit küldheti pályára.

sportandmedia