Horvát támadót igazolt a Loki
Klubunk megegyezett Mate Eteroviccsal, aki négy évre kötelezte el magát a DVSC-hez.
Oláh Lóránt után újabb támadóval erősített meg keretét a Loki: Mate Eterovic Debrecenben folytatja pályafutását.
A horvát csatár 1984-ben született, 183 centiméter magas. Az előző két idényt a szlovén Lendva csapatában töltötte - többek között Sebők József és Kocsárdi Gergely volt a csapattársa -, 8 találatot szerzett, amellyel házi gólkirály lett. Az ezt megelőző évben szintén 8-szor volt eredményes.
Eterovic a Hajduk Split csapatába kezdte pályafutását, majd a Dinamo Zagreb gárdájába igazolt. Később az NK Solin és a szlovén NK Maribor együttesét erősítette, innen igazolt a Lendvához.
Klubunk négyéves szerződést kötött a horvát játékossal, aki egyébként egykori kapusunk, Sandro Tomic közbenjárására került Debrecenbe.

sportandmedia