Sporthírek

I. Magyar Ifjúsági Bridzsfesztivál 2008 Budapesten május 10-én [Sport]

I. Magyar Ifjúsági Bridzsfesztivál 2008 Budapesten május 10-én [Sport]
Május 10-én, szombaton rendezik I. Magyar Ifjúsági Bridzsfesztivált, az Apáczai Csere János Gimnáziumban. A világ egyik legnépszerűbb szellemi sportját űző fiatalok három kategóriában indulhatnak; a középiskolások az ifi, a 25. évüket be nem töltött versenyzők a junior versenyen, míg a kezdők - korhatár nélkül - az egyszerűsített szabályokkal játszott minibrizsben mérhetik össze tudásukat.

„Azt szeretnénk, hogy olyan fiatalok is részt vegyenek az I. Magyar Ifjúsági Bridzsfesztiválon, akik már megszerették és rendszeresen játsszák a bridzset, de még nem indultak versenyeken” – mondta Szetei Zsolt, a verseny szervezője. Ennek érdekében a résztvevőktől nevezési díjat nem kérnek, a kezdés előtt egy órával pedig minden érdeklődőnek részletesen bemutatják a versenyfelszerelés használatát és ismertetik a torna szabályait.
A jövő versenyzői igazán illusztris társaságba kerülnek, hiszen a bridzs versenyszerű formáját, ahol a játékosok párban vagy csapatban, azonos leosztásokat játszva küzdenek, világszerte több százezren űzik.

Az Amerikai Kontrakt Bridzs Liga (ACBL) tagja a világ két leggazdagabb embere, Bill Gates és Warren Buffet is, a legjobb bridzsjátékosok pedig a jövőben akár olimpikonokká is válhatnak, hiszen a 2002-es, Salt Lake Cityben rendezett téli olimpián a bridzs (amelyet a NOB a sakk mellett egyedüliként ismert el szellemi sportnak) bemutató sportágként szerepelt, míg idén Pekingben a Nyári Játékok után rendezik meg az Intelolypiadot, melyen a bridzs, a sakk és a gó legjobbjai találkoznak.

Kapcsolat:
Szetei Zsolt
Telefon: +36 20 319-2909, email: bridzsfesztival@gmail.hu

I. Magyar Ifjúsági Bridzsfesztivál - 2008 - Sport

Szólj hozzá a fórumon!

Sport Online: sport.mconet.biz

Sport Online webcím és linkajánló: sportlink.mconet.biz

Küldjön képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu