Sporthírek

Jamaica hősének viharos hazatérése

Jamaica hősének viharos hazatérése
A háromszoros pekingi aranyérmes bohém sprinter, Usain Bolt a hét elején érkezett meg Kingstonba. Őrjöngő ünneplés az Ike hurrikán közepette, Bolt meghatottsága és beszólása.

Kingston repülőtere és Jamaica fővárosa között nyolc kilométeres az úton a Pekingben 100-os és 200-on is világcsúccsal győztes, majd a jamaicai 4x100-as váltóval ismét a világ legjobb idejével aranyérmes Usain Bolt tömeg és zászlóerdő közepette gurult be a zuhogó esőben. A sprinterkirály nem tudott igazán kapcsolatba kerülni a munkájukat, csapot-papot otthagyó jamaicaiakhoz, mert vele együtt jött meg az Ike hurrikán is, amely pusztító szélvihart szerencsére nem, de csúnya esőzést hozott.

A fogadók között ott volt Bruce Golding miniszterelnök és Olivia Grange sportminiszter is, valamint a 22 éves rövidtávfutó szülei Wellesley és Jennifer Bolt is.

„Jól érzem magam!" - szólt Bolt a néphez. „Boldog voltam már Pekingben is, de az öröm itthon, az enyéim között az igazi. Gondoltam, hogy szeretettel fogadnak majd, de erre a fogadtatásra nem számítottam. Sok jamaicai atléta még Európában versenyez, de már ők is alig várják, hogy hazajöhessenek" - fejezte be Bolt a szép beszédet, hogy aztán néhány más jellegű mondatot is intézzen a vetélytársakhoz és a NOB elnökéhez.

„Ne gondolja senki, hogy hátra fogok dőlni, és csak ücsörögni a babérjaimon. Egy kevés pihenő után kettőzött erővel folytatom az edzéseket, mert fent akarok maradni a csúcson. Ez méltó kihívás a számomra, Jamaicának pedig még sok örömet szeretnék okozni. Üzenem a 100 méteres „bohóckodásomat kritizáló amerikai újságíróknak és Jacques Rogge NOB-elnöknek, hogy akik kijöttek a Madárfészekbe, szerettek engem, és azt is, ahogy nyertem. Nekem pedig csak ez számít."

Forrás: Sportlife Media