Sporthírek

Junier Spanyolországban folytatja

Junier Spanyolországban folytatja
A csapat szempontjából szomorú, ugyanakkor a játékos egyéni boldogulását illetően igen kedvező hírről számolt be Csonka Tibor. A klub elnökétől megtudtuk, Junier Noris elhagyja a DKSE-Airport Debrecent, és Spanyolországban, alacsonyabb osztályban folytatja pályafutását, és a játék mellett már építgetheti civil karrierjét is.
A népszerű, csupaszív kézilabdázónak élő szerződése van a debreceni alakulattal, ám ezt most felbontják a felek, így Noris és családja Hispániába költözhet. A döntést egyedül hozta meg Csonka Tibor, aki meg is indokolta ezt.

- Junier olyan kedvező lehetőséghez jutott, ami hosszú távon meghatározhatja ő és családja életét. Spanyolországban a kézilabdázás mellett már a civil pályafutását is alakíthatja. Ha pusztán a DKSE érdekeit nézem, akkor természetesen azt kell mondjam: Norisra szükségünk lenne, de ezúttal más szempontokat is figyelembe kellett venni. Sajnálom, hogy elhagy bennünket, viszont remélem, megtalálja a számításait Spanyolországban. Azon leszünk, hogy Junier utódját mihamarabb megtaláljuk - mondta Csonka Tibor.

A Noris-család tehát hamarosan csomagol, és útnak indul, ám aki szeretne elköszönni Juniertől, a Hódosban csütörtökön este hat órakor kezdődő Mezőkövesd elleni edzőmeccsen megteheti. Ha nem is DKSE-mezben, de civilben még ott lesz a csarnokban a jobbszélső.

 

Forrás: tt/dkse/slm