Sporthírek

Kapitány nélkül a válogatott - Sport

Kapitány nélkül a válogatott - Sport
Sport - A kapitány a jövőben Arn Gréta felkészítését irányítja, s nem tartja etikusnak a kettős szerepvállalást.
Juhász Gábor, aki három éve irányítja a női válogatott felkészítését, s az Magyar Tenisz Szövetség szakmai bizottságának és az MTSZ elnökségének is tagja, hivatalosan bejelentette, hogy lemond a szövetségi kapitányi posztról.

A szakvezető elmondotta, hogy a jövőben a világranglista 103. helyén álló, s a magyar válogatottba meghívott magyar-német kettős állampolgár Arn Gréta edzőjeként folytatja szakmai pályafutását. E megbízatást összeférhetetlennek tartja a kapitánysággal, ezért megköszönve a bizalmat, befejezettnek tekinti a munkáját a Fed Kupa-csapat vezetőjeként.

Alig három hónap múlva hazai környezetben küzd a világcsoportba való feljutásért a magyar női teniszválogatott. A 16 csapatos tornára számos világsztár érkezik Budapestre, a Fed Kupa euro-afrikai zóna I. osztályának küzdelmeire.

A SYMA rendezvénycsarnokban Szávay Ágnes (WTA 20.) lehet az éljátékosunk, s ekkor mutatkozat majd be először a magyar válogatottban Arn Gréta (103.). Mellettük Czink Melinda (131.), Nagy Kyra (137.), Gubacsi Zsófia (294.), Kapros Anikó (408.), valamint a két fiatal, Király Pálma (619.) és Batta Lucia számíthat még a kapitányi megkeresésére.

Nagy kérdés, hogy kitől érkezik a meghívó, ki vezényli majd a felkészülést ...

Forrás: www.sportforum.hu

Kapitány nélkül a válogatott - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu