Sporthírek

Kedden jön a Nagyvárad

Kedden jön a Nagyvárad

Elégedett volt a csapat edzője is a mutatott játékkal, legalább is annak sok elemével, így aztán a DKSE-Airport Debrecen játékosai is nyugtázhatták a szombati edzőmeccset követően, hogy jó úton járnak.

A Kolozsvár elleni összecsapást végig kézen tartották a fiúk, és meglehetősen könnyedén gyűrték le ellenfelüket.

DKSE-Airport Debrecen-Kolozsvár 34-24 (18-10)
DKSE: Djordjevics - Gúnya 3, Rédei 6, Frey 7/4, Visnyevszki 1, Farkasovszky 1, Mezei 6. Csere: Vlcskó (kapus), Ambrus, Juhász K. 2, Pálos 1, Lókodi 3, Kelecsevics 2, Pető, Mórucz, Csikós 1.
Kiállítások: 4, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 4/4, illetve 5/4.

Kovács Mihály vezetőedző a mérkőzést értékelve elmondta: jó benyomást tettek rá a srácok, mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez.
A debreceniek egyébként nagyon jól kezdték a meccset, a tizedik percben már 8-1-re vezettek, majd húsz perc elteltével 14-4 volt az állás.
A második félidőben is folytatták Freyék a jó játékot, 25-12 is volt az állás, és a magabiztos győzelem egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben, sőt igazán szorossá sem tudták tenni a meccset a románok. A DKSE együttesében bemutatkozott Vlcskó Bence. A fiatal kapust Békéscsabáról igazolta le a klub öt évre. Vlcskó a cívisvárosban folytatja felsőfokú tanulmányait, és nem mellesleg a junior válogatott kapusa.
Kedden újabb felkészülési találkozó következik: a Nagyvárad lesz az ellenfél 18 órától a Hódosban.

 

sportandmedia

 

Forrás: www.dkse.hu