Kevin McCabe levele a fradistáknak
Kedves Fradista barátaim!
Először is engedjék meg, hogy elmondjam: megtisztelő számomra, hogy egy ilyen nagymúltú klub részese lehetek, mint amilyen a világszerte ismert Ferencváros. Elsősorban a Ferencváros visszatérése, vagy ahogyan kampányunkat elneveztük, a ComeBack vezérel.
Ez alatt én is az élvonalbeli szereplést értem, de nem kizárólag ezt, hiszen a Ferencváros első osztályú klub, ott a helye, erre jogosítják fel tradíciói. Ugyanakkor a visszatérés csak akkor lesz teljes, ha önök, szurkolók visszatérnek az Albert-stadionba, visszatérnek a szponzorok, és végül a Ferencváros visszatér Európába, vagyis a nemzetközi kupák egyik elismert szereplője lesz.
Ennek az útnak az első lépéseire készülünk a Tököl elleni bajnoki mérkőzésen, az útra való felkészülés azonban már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. Elszántságomat jelzi, hogy Angliában is elismert szakembereket nyertem meg arra, hogy Magyarországon dolgozzanak: a Sheffield United korábbi legendája, Bobby Davison a csapat vezetőedzője, a Sheffield United korábbi elnöke, az angol futballban is meghatározó szerepet betöltő Terry Robinson az FTC Labdarúgó Zrt. elnöke, a nemzetközi marketing ügyek irányítója pedig Mike Farnan, a Manchester United korábbi nemzetközi igazgatója.
A keretet bizonyítani akaró angol, jamaicai, trinidadi és norvég játékosokkal erősítettük meg, valamint az Angliában is bizonyító Ferenczi Istvánnal, akit a Barnsleytól igazoltunk. Magyar fiatalok is csatlakoztak a kerethez saját utánpótlásunkból, ami nagy öröm, de néhány év múlva, akadémiai rendszerben még több tehetség kinevelésére számítok. Új csapatot és modern klubot építünk, valamint egy csodás stadiont, amelynek terveit még az idén önök elé tárom.
Szurkoljunk együtt a feljutásért! Hajrá Fradi!
Kevin McCabe
forrás:ftc.hu
sportlife media