Sporthírek

Kezdődik a munkaidő Peking hőseinek

Kezdődik a munkaidő Peking hőseinek
Hétvégén elkezdődik a férfi vízilabda-bajnokság, igaz a Honvéd nemzetközi kupakötelezettsége miatt csak öt találkozóval.

 

Jelentős átrendeződés nem volt klubcsapatainknál az olimpia után. Volt ugyan játékosmozgás országon belül és kívül is, többek közt Montenegróba szerződött Kiss Gergő és Steinmetz Ádám is, ettől függetlenül az azért elmondható, hogy ugyanaz a négy együttes esélyes a dobogóra, amelyik tavaly, vagyis a Vasas, Eger, Honvéd, Szeged kvartett.

A nyitófordulóra tervezett Honvéd-Szentes összecsapást a fővárosiak Euroliga-selejtezője miatt október 8-án rendezik.


Mindenekelőtt a bajnoki címvédő Vasasról kell szólni, amelynek aligha okoz majd gondot az OSC legyőzése. A tavalyi ezüstérmes Egernek nehezebb dolga lesz, hiszen Pécsett semmiképpen sem számíthat könnyű sikerre. Az elmúlt idényben negyedik Szeged a BVSC Szőnyi úti uszodájában szerepel, és figyelmeztető jel lehet a Tisza-partiak számára, hogy a Magyar Kupában már a negyeddöntőben kipottyantak az Újpesttel szemben.

 

Forrás: SMC/Csolti Zoltán