Sporthírek

Kézilabda: „Hazai pályán bárki ellen lehet esélyünk!”

A Dunaferr és magyar válogatott beállósa, Zubai Szabolcs keményen készül a férfi kézilabda bajnokság rajtjára, így csak pillanatokat tudott elkapni az ötkarikás játékok versenyeiből.
A dunaújvárosiak napi két edzéssel és felkészülési találkozók egész sorával hangolnak a nyitányra, és arra, hogy majd a szezon során megszorítsák a sokkal nagyobb költségvetéssel működő két sztárcsapatot, a Veszprémet és a Szegedet.

Egy aktualitással kezdeném. Mennyire tudtad nyomon követni a pekingi olimpia eseményeit?

-Megmondom őszintén, hogy szinte semennyire, alig láttam valamit ebből az olimpiából. Az időeltolódás miatt számomra a lehető legrosszabb időpontban zajlottak a versenyek, hiszen jelenleg is napi két edzéssel készülünk a bajnoki rajtra. Hajnalban nem akartam emiatt felkelni, a két edzés között meg muszáj pihennem is egy kicsit. Persze szorítottam a magyar sportolóknak, de nekem most ez az olimpia a délelőtti, koradélutáni versenyek miatt szinte teljesen kimaradt. Csak a Magyarország - Dél-Korea női kézilabda csoportmeccset láttam, de hát ott sajnos pont egy súlyos vereségbe szaladtunk bele. Emellett még néhány úszó futamba, valamint az atlétika vágtaszámaiba sikerült belepillantanom.

Akkor gondolom a saját sportágadból, a férfi kézilabdából sem sikerült sok meccset végignézned.

-Sajnos nem, és azt is bánom, hogy a világbajnok németek már a nyolc közé sem jutottak be. Én nekik szorítottam, búcsújuk után így már azt kívánom, hogy vagy a franciák, vagy a horvátok nyerjenek.

Hogy álltok a felkészülés hajrájában, a monotóniát sikerül megtörni valamivel?

-Igen, épp most indulunk Romániába egy hatcsapatos tornára, ahol jó riválisok ellen mérhetjük le, hogy hol tartunk a felkészülésben. Elég ha azt mondom, hogy az ukrán és az orosz bajnok is ott lesz a mezőnyben. Szükség is van a kemény ellenfelekre, hiszen mint minden évben, idén is az a célunk, hogy megszorítsuk a Veszprém, Szeged kettőst. Sőt, nem titok, hogy Dunaújvárosban le is szeretnénk őket győzni.


Cs. Z./SLM