Kézilabda: Csak a Szeged volt jobb
Jól kezdődött együttesünk számára a megméretés, ugyanis Kolics János fiai magabiztosan, 29-20 arányban győzték le a Kassa gárdáját. A szlovákok elleni győzelem után a Tatabánya elleni mérkőzés következett, s a mieink itt sem hibáztak: egy valamivel gólszegényebb meccsen, de 23-17 arányban legyőzték a "bányászcsapatot", ami egyben azt is jelentette, hogy az utolsó csoportmeccs eredményétől függetlenül bejutottak a kupa döntőjébe.
Ettől még persze le kellett játszani az utolsó meccset is, melyen a házigazda Érsekújvár volt a mieink ellenfele. Ezen a mérkőzésen Kolics János leginkább a csapat fiataljainak adott lehetőséget, akik éltek is a bizalommal, s egy szoros mérkőzésen, 22-20 arányban legyőzték a vendéglátókat, s hibátlan teljesítménnyel jutottak be a döntőbe, ahol az MK-győztes Pick Szeged várt a mieinkre.
A két élcsapat mérkőzése nagy csatát hozott, melyben a félidőig teljesen nyílt volt a mérkőzés, hiszen a szünetben csak egyetlen góllal álltak jobban a szegediek. A fordulás után viszont már valamivel pontosabb volt ellenfelünk, mely Ghionea, valamit Krivokapics vezérletével végül 30-24 arányban megnyerte a találkozót, ám a mieinkért szurkolóknak sem lehet semmilyen panasza, az erős mezőnyben szép eredménynek számít a második hely is.
Forrás: Sz./Dunaferrhandball.hu/SLM