Kézilabda:Meghajolt a Kielce is
Nagy iramban kezdte mindkét gárda a találkozót, s az első percekben fej-fej mellett haladtak a felek: a mieink góljaira azonnal válaszoltak a vendégek, akik pár eladott labdát kihasználva, a nyolcadik percben a vezetést is átvették (3-4). A félidő derekától azonban rátalált ritmusára a Dunaferr, mely remekül védekezve állta útját a vendégek rohamainak, s Zubai Szabolcs, Törő, valamint Szalafai találataival meglógott négy találattal (9-5). Azonnal időt is kértek a lengyelek, de ez sem segített rajtuk, mert a mieink a folytatásban sem inogtak meg, s a szünetig még tovább növelték előnyüket, így biztos vezetéssel vonulhattak a tízperces pihenőre (13-8).
A második félidőben tovább nyílt az olló a két gárda között: miközben a mieink játszik könnyedséggel szerezték újabb és újabb találataikat, addig a Kielce szinte alig tudta bevenni a csereként beálló Mikler kapuját, így a negyvenedik percben már megvolt a tíz közte (19-9). Kolics János minden bevethető játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, s bár a lengyelek nem adták fel a küzdelmet (erről a meccs közben kiosztott két piros lap is árulkodik), ezúttal osztálykülönbség volt a két gárda között. A mieink végül 33-20 arányban lemosták az egyébként láthatóan fáradt lengyel csapatot, ám ennél is örömtelibb volt, hogy a kőkemény felkészülési munka dacára, pontosan és nagy lendülettel tudott játszani együttesünk hatvan percen keresztül.

Forrás :Sz./dunaferrhandball.com/SLM