Kézilabda: Szoros siker
A sérült Kemény József nélkül kellett szerveznie a gárda védekezését Kolics Jánosnak - és ez meg is látszott a találkozó elején. A dánok meglehetősen könnyedén szerezték góljaikat, különösen a beálló posztjáról voltak többször is eredményesek, míg a Dunaferr részéről a védekezés mellett ekkor még a támadásokba is sok hiba csúszott. Mindezek nyomán nem volt meglepő, hogy előbb két, majd négy találattal is megléptek Császárék. Ezután hibázási verseny következett, a vendégek rontottak többet, így a szünetben már egy góllal a Dunaújváros vezetett.
A fordulás után a Dunaferr előnyre tette szert, de a dánok lőtávolban maradtak, Stochl kapus bravúrjaira és egy utolsó másodpercben szerzett Szalafai-találatra is szükség volt az önbizalomnövelő győzelemhez.
Sportlife Media