Sporthírek

Kézilabda: Újabb rangos tornán a Dunaferr

Kézilabda: Újabb rangos tornán a Dunaferr

A Dunaferr férfi kézilabda-csapata a constantai győzelem után újabb rangos felkészülési tornára készül. Szeptember első hétvégéjén a balatonfüredi Fesztivál Kupán az MKB Veszprém után a horvát Zagreb, vagy a dán Viborg együttesével mérheti össze erejét.

A balatonfüredi szervezők a három magyar élcsapat mellett az Ivano Balicot leszerződtető, és a BL-elsőségre pályázó Osiguranje Zágrábot szánták lelkes közönségüknek a bajnokság rajtja előtt. A Pick Szeged végül nem tudta vállalni a részvételt, helyére Császár Gábor csapata, a dán Viborg került, így a dunaújvárosiak akár egykori játékmesterük ellen is bizonyíthatnak majd. A nagy találkozás nem garantált, hiszen a torna lebonyolítása szerint a Dunaferr a veszprémiek ellen játssza az egyik elődöntőt, míg vasárnap a helyoszókat rendezik, így a Zágráb és a Viborg közül csak az egyikkel csap össze a Kolics-csapat.

A Dunaferr játéka egyre inkább összeérik, az új játékosok is szép lassan megtalálják a helyüket a csapatban. Az eddigi felkészülési találkozók eredményei is ezt mutatják. Kétszer is szoros meccset sikerült játszani a bajnok Veszprémmel, Érsekújváron csak a Pick Szeged bizonyult jobbnak, a lengyel Kielce is fejet hajtott, Constantából pedig mindhárom összecsapást megnyerve sikerült elhozni a kupát. A közelgő bajnoki rajt előtt keresve sem lehetne jobb programot találni a füredi Fesztivál Kupánál.

A balatonfüredi Fesztivál Kupa menetrendje:
Szeptember 6.
13:30 Balatonfüredi KC - Gyöngyösi FKK (bemutató mérkőzés)
15:30 RK Osiguranje Zagreb - HK Viborg
18:00 MKB Veszprém KC - Dunaferr SE
Szeptember 7.
10:30 mérkőzés a harmadik helyért
12:45 Döntő (az m1 élő közvetítésében)
15:15 Balatonfüredi KC - Gyöngyösi FKK (bemutató mérkőzés)

 SportandMedia