Klubrekord!
A múlt héten beállította, most azonban meg is döntötte a Loki a klub veretlenségi rekordját.
Csapatunk szombat délután remek második félidei játékával, egygólos hátrányból fordítva 4-1-re győzte le a Vasas együttesét. Ennek az eredmények nem csak a három pont miatt van nagy jelentősége: a csapat immár tizenhét bajnoki mérkőzés óta veretlen, ami korábban még soha nem fordult elő a klub történetében.
A DVSC jelenlegi szakmai stábja - Herczeg András klubmenedzser, Zoran Szpisljak és Bücs Zsolt edző, Mező József kapusedző - 2007 novemberében vette át a csapatot. Irányításukkal a Loki tavasszal a legjobb teljesítményt nyújtotta a bajnokságban, az új kiírásban pedig továbbra is jól szerepel a gárda, ennek köszönhető a csúcsdöntés. Az eddigi rekord egyébként a 2005/06-os tavaszi szezontól a 2006/2007-es bajnokságba átnyúló tizenhat meccset felölelő széria volt.
Persze itt nem szabad megállni! A csapat valamennyi tagja és a szurkolók is abban bíznak, hogy ez a jó sorozat nagyon sokáig eltart még.

sportandmedia