Sporthírek

Kopjafa Kolonics György emlékére

Kopjafa Kolonics György emlékére
A Csepeli Kajak-Kenu Egyesület évadzáró ünnepséget Ludasi Róbert nyitotta meg, aki elmondta, hogy a legszomorúbb idényt zárta a klub Kolonics György tragikus elvesztése miatt, de kiemelte a pekingi olimpiai szereplést és a fiatalok eredményeit is.
Ezután került sor ünnepélyes keretek között a Kolonics család jelenlétében a kopjafa felavatására. A megjelentek először néma főhajtással tisztelegtek a kétszeres olimpiai bajnoknak, majd a különböző korcsoportok versenyzői leleplezték az emlékművet. Utána Ludasi Mónika előadta Demjén Ferenc: Mindig ide tartozol című számát, végül valamennyi jelenlévő elénekelte a Himnuszt.


kopjafa_kolonics_gyorgy_995_20081109130819_596.JPG

Kopjafa Kolonics György emlékére


Az ünnepség a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület legjobb sportolóinak díjazásával folytatódott, a legfiatalabb korosztálytól, Kozmann Györgyön (tiszteletbeli csepeli kenus) és Kiss Tamáson át egészen az öregfiúkig. Ezután az egykori kiváló kajakos, Géczi Erika következett, aki a Kolonics György emlékére komponált számot is elénekelte.


Az évadzáró gulyáspartival végződött.


Forrás: Sport Marketing Crew/kajakkenusport.hu