Kovács Ági ügyében csütörtökön döntenek - Sport
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke hétfőn reggel a TV2 adásában helytelen cselekedetnek minősítette, hogy az olimpiai bajnok Kovács Ágnes - tudván, hogy a minimálisan szükséges minta "teljesítésében" van még feladata - eltávozott az uszodai doppingvételéről.
A szövetség vezetője (ki egyben a MOB elnökségének is tagja) úgy véli, hogy Kovács Ágnes és az edzője, Turi György is hibázott, amikor a versenyző hivatalos programjára, a Roger Moore-ral való találkozójára hivatkozva elsietett arról az ellenőrző vizsgálatról, amelyet a Kőér utcai uszodában végeztek nála október 30-án a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szakemberei.
Az elnök szerint az ügy immár kirepült a nemzetközi légtérbe, így teljesen mindegy, hogy a MACS elfogadná a MUSZ fegyelmi bizottságának esetleges kedvező döntését.
A magyar doppingellenőrök jelentését már megkapta az európai (LEN) és a nemzetközi (FINA) úszószövetség, valamint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a nemzetközi Sportbíróság (CAS) is.
A hazai úszószövetség fegyelmi bizottsága a korábbi hírrel ellentétben nem kedden, hanem csütörtökön tanácskozik Kovács Ágnes doppingvétségének megítéléséről.
Forrás: www.sportforum.hu
Kovács Ági ügyében csütörtökön döntenek - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu