Kovács kontra Vura
A Budapest Bank Liga NB I-es férfi kézilabda-bajnokságban a DKSE-Airport Debrecencsapata szerdán a Győrhő ETO KC egyóttesét látja vendégül. A Sport and Media "házi rangadójának" is számító összecsapásról a két vezetőedzőt kérdeztük meg.
- Érvényre kell juttatnunk a két csapat közötti tudáskülönbséget, hiszen a Győr a tabella utolsó helyén áll - mondta Kovács Mihály, a 4. helyen álló Debrecen mestere. - Azért oda kell figyelnünk a mérkőzésre, hiszen az ETO az utóbbi találkozóin idegenben rendre döntetlenezett. A legjobb teljesítményt kértem a csapattól, s azt várom el a fiúktól, hogy minimum a győrihez hasonló gólkülönbséggel nyerjünk hazai környezetben. Apróbb sérülések vannak, Juhász és Mezei vírusos fertőzéssel bajlódott, de ők is pályára lépnek.
- Az esélytelenek nyugalmával kezdhetjük majd el a találkozót - kezdte Vura József, a Győrhő szakvezetője. - Képtelenek vagyunk nyerni, csak négy döntetlen van a tarsolyunkban. Sajnos menet közben voltak távozóink, így például az átlövő Szabó András, aki Spanyolországban folytatja a játékot. Legjobbjaink, Konkoly és Kovács sérólés miatt nem játszik szerdán, így több ifistával állunk fel. A fentiek miatt most nem számolhatunk a döntetlenre, a pontszerzésre, ezért csak a tisztes helytállás a célunk.
sportandmedia