Kovács-ügy: az éremnek két oldala van - Sport
Az élsportolóknak ma már az edzés és a versenyzés mellett a szabályokat is maradéktalanul be kell tartani - hangoztatta Elbert Gábor szakállamtitkár.
A pekingi sikeres szereplést veszélyeztetik azok, akik megkérdőjelezik a doppingellenőrök munkáját - mondta Elbert Gábor sport-szakállamtitkár Kovács Ágnes ügyére reagálva.
- Két oldalról lehet megközelíteni a történteket - nyilatkozott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) madridi világkonferenciájáról hazaérkezve Elbert Gábor. - Az egyik, hogy Kovács Ági számomra egy emlék, ahogy olimpiai bajnok létére a tavalyi úszó Európa-bajnokságon a bronzéremnek tudott örülni, azt mutatja, milyen nagy sportember. Az érem másik fele pedig, hogy az élsportolóknak ma már, sajnos, nemcsak edzeni és versenyezni kell, hanem a törvényeknek, szabályoknak megfelelni. Kitölteni például a mindenkori tartózkodási helyről szóló nyomtatványt, s ha megjelennek a doppingellenőrök, mintát adni.
A sportszakállamtitkár emlékeztetett rá, hogy az athéni doppingbotrányok óta sokan és sokat tettek a magyar sport hírnevének helyreállításáért.
- Azok, akik fenyegették vagy fenyegettették a doppingellenőröket, érzelmileg zsarolták őket, a magyar sport érdekei ellen cselekedtek. Az ellenőröknek a törvényeket be kell tartaniuk, nem kivételezhetnek senkivel. A Magyar Antidopping Csoport müködését a WADA is elismeri, mindenhova hívják őket, sehol se volt velük probléma.
Forrás: www.sportforum.hu
Kovács-ügy: az éremnek két oldala van - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu