Labdarúgás:Jó játék, de balszerencsés vereség Debrecenben
A Loki kezdett aktívabban, de negyedóra elteltével már a mieink futballoztak fölényben. Aktivitásunk egy ziccerben is megmutatkozott, a 29. percben Farkas Balázs kiugratása után Goran Vujovic lépett ki egyedül a védők közül, de 14 méterről a debreceni kapusba, Pokelsicbe lőtt. A 33. percben aztán a DVSC megszerezte a vezetést, egy kapunk előtti kavarodás végén Oláh Lóránt hat méterről a jobb felső sarokba lőtt. Ezután is támadtunk, de nem sikerült egyenlítenünk.
A szünet után nagyjából kiegyenlített futball zajlott a pályán, a mieink cseppet sem játszottak alárendelt szerepet, ám hiába voltak gyakorta létszámfölényben a középpályán, vezettek tetszetős, és olykor gólt ígérő támadásokat, nem sikerült egyenlíteniük, s a hazai együttes meg tudta őrizni egygólos előnyét. Így sajnos mi második idei idegenbeli bajnokinkat is elveszítettük, a Debrecen pedig egyelőre százszázalékos maradt az új bajnokságban.
Forrás: back/vidi.hu/SLM