Lemondásra szólították fel Rábold Gusztávot - Sport
Az elnök, miután az alpaszabály véleménye szerint nem ismeri a bizalmatlanságra való hivatkozást � jogászi tanácsra - csak rendes elnökségi ülés levezetését vállalta.
Ennek során, a napirendet követő egyebek tárgyalása során az elnök eddigi tevékenyéségének értékelése, a magyar atlétika jövője is szóba került. Az elnökség tizenkét tagja közül immár tizen az elnök munkáját bírálva, kifogásolták működését, hiányolva, hogy a jelenlegi helyzetből nem lát kiutat, a jövőhöz, a felemelkedéshez nincs megfelelő alaposan kidolgozott stratégia. S az elnök személye a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a sajtóval való kapcsolatok rendezését is neheziti. Gátolja a jövő felemelkedéséhez szükséges tervek kidolgozását. Ezért lemondásra kérték fel.
Rábold Gusztáv a kérést nem fogadta el, mondván, hogy csak a közgyűlés dönthet megbizatásának esetleges visszavonásáról. A helyzet tisztázása érdekében, a magyar atlétika jövőjét szem előtt tartva, az elnökség tíz tagja rendkívüli közgyűlés összehívását tervezi. Ehhez az alapszabály értelmében a tagszervezetek harminc százalékának indítványa szükséges, az ok és a cél pontos megjelölésével.
Rábold Gusztáv, a Telesportnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy mondvacsinált állitásokkal, valójában személyi ellentéteken alapuló támadást inditottak ellene. Ezek után a közgyűlésnek kell eldönteni, hogy ki, kik vezessék a magyar atlétikát ki legyen az elnök, kik alelnökök és elnökségi tagok.
Forrás: www.sportforum.hu
Lemondásra szólították fel Rábold Gusztávot - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu