Lewis Hamilton nem kapja meg az álomautót
Lewis Hamilton ezek szerint nem csupán a világ legfiatalabb világbajnokának címéért és első győzelméért versenyzett idén, hanem egy nyolcmillió dollár összértékű szuper sportkocsiért is, amelyet maga Ron Dennis ígért oda neki, amennyiben megnyeri a 2008-as világbajnokságot.

McLaren LM
A világ legdrágább utcai versenyautójaként számon tartott narancssárga McLaren LM jelenleg is a csapat wokingi főhadiszállásán van kiállítva, ám Hamiltonnak még legalább két évig csupán álom marad a négykerekű autó.
A brit versenyző elmondta: a csapatfőnök legújabb ígérete szerint az autó kulcsait harmadik Formula-1-es világbajnoki címével együtt kapja majd meg, amelyre legkevesebb két évet még várnia kell a fiatal versenyzőnek.
„Néhány évig még biztosan megmarad nekem az autó, de amennyiben Lewis háromszoros világbajnok lesz, ez lesz a legkevesebb, amit adhatunk neki" - mondta Ron Dennis. Az autó megvárja.
Forrás: SMC/Pi-Zsi