Sporthírek

Magasföldiék győzni mennek Paksra

 

A BFC-Siófok együttese az elmúlt mérkőzéseken nem csak a játékban, hanem már az eredményességet illetően is előre lépett.

A csapat egyik erősségét, Magasföldi Józsefet kérdeztük a Balaton partiak helyzetéről:

A Liga kupában fölényes győzelmet arattatok, ráadásul idegenben az MTK fölött, majd a bajnoki mérkőzésen is győzelemre álltatok velük szemben a meccs utolsó percéig, mindeközben a Magyar Kupában bekerültetek a legjobb 8 közé. Minek köszönhető ez a feltámadás?

Már nagyon nagy szükségünk volt egy kis sikerélményre, hiszen nagyon rosszul kezdtük a bajnokságot, annak ellenére, hogy már az első fordulóban legyőztük a Fehérvár gárdáját. Az utóbbi időben kezd összeállni a csapat és ami eddig nem sikerült egy-egy mérkőzésen, azt most egyre többször sikerül megvalósítanunk. Ennek köszönhető, hogy az MTK stadionjában a Liga Kupa mérkőzésen 8 gólt sikerült szereznünk, majd az azt követő bajnokin is a 85. percig mi vezettünk. Sajnos az utolsó percek rövidzárlata azt okozta, hogy a hazaiak fordítani tudtak, de így is sikerként könyveljük el az akkori helytállásunkat. Külön öröm, hogy mindeközben kettős győzelemmel jutottunk a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé.

A következő forduóban az eddig szeszélyesen szereplő Pakshoz látogattok. Folytatódhat a Diósgyőr elleni győzelemet követően a jó sorozat?

A Diósgyőr ellen gólt szereztem, illetve gólpasszt is adtam, így szívesem emlékezem vissza a találkozóra. Úgy gondolom, hogy ez a győzelem elég erőt kell adjon számunkra ahhoz, hogy kijelentsük, győzni megyünk Paksra. Óriási szükségünk van a három bajnoki pontra.

Détári Lajos vezetőedző elég gyakran változtatta a csapat összetételét a különböző mérkőzéseken. Kialakult szerinted a végleges váz?

Valóban sok változás volt eddig a kezdő csapat összetételében, de úgy érzem, hogy megtalálta a mester a legjobb felállást. Persze ez változhat az aktuális ellenfél ismeretében, de a csapat gerince mára adott.

A Magyar Kupában a Debrecen lesz a következő ellenfeletek. A Siófok mérlegel-e, hogy a kupában vagy a bajnokságban adjon ki mindent magából?

A jövő év márciusában kerül sorra a Debrecen elleni csata, amivel kapcsolatban megjegyezném, hogy a lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk. A Loki a kupa védője és a bajnokságban is egyértelműen esélyes a bajnoki címre. Ettől függetlenül minden tőlünk telhetőt megteszünk egy esetleges továbbjutás érdekében és egyáltalán nem rendeljük alá a kupát a bajnokságnak.

A Liga Kupában idén már nem "jár" a győztesnek a nemzetközi kupában történő indulás joga. Mi a véleményed erről?

Alapjában véve egyetértek ezzel a döntéssel, a bajnokság harmadik helyezettje mindenképpen megérdemli, hogy megmérettethesse magát a nemzetközi porondon.

sportandmedia