Sporthírek

Megint D’Agostinóról szólt a meccs

Megint D’Agostinóról szólt a meccs
A debreceni férfi kosarasok első két bajnoki meccsükön sima vereséget szenvedtek, a harmadikon a komoly erőt képviselő PVSK látogatott az Oláh Gábor utcai csarnokba, a vendég Párducok a hazai ellenállás közepette is győztek.
A hazaiak erősen megszorongatták Ivkovics csapatát, de a vége ismét csak vereség lett. Ennek ellenére Walke Károly talált biztató jeleket a csapat játékában.


„Az eredmény miatt gratulálok a csapatomnak. Szépen lépegetünk előre, a védekezésünk olykor egészen kiváló volt, a taktika, amit kitaláltunk, sokszor bejött. Hazai pályán azonban jobban ki kell használnunk a dobóhelyzeteinket, illetve a játékosoknak legalább a mai, de inkább még ennél is jobb hozzáállásra lesz szükségük a jövőben"- nyilatkozta az edző.


Fontos megemlíteni, hogy a két hete igazol irányító ismét parádézott. D'Agostino 28 pontot szerzett, amivel ismét csapata legjobbjának bizonyult.


Forrás: SMC/Máté Szilárd