Sporthírek

Megosztott magyar teniszfigyelem

Megosztott magyar teniszfigyelem
A hazai teniszkedvelők kettős érzéssel várják a hét végét: két rangos esemény közül is választhatnak, ám egyszerre két helyen nem lehetnek.

mcenroe_borg_119_2008100891720_189.jpg



Csütörtöktől vasárnapig a Papp László Budapest Sportarénában rendezik a Tennis Classics veterán tenisztornát, ahol a veterán zsenik bemutatják, mire is képesek a pályán manapság. Ezzel párhuzamosan viszont a rangos ATP-torna végküzdelmei zajlanak majd Bécsben. Első ránézésre nem tűnik úgy, hogy egymásra szervezték volna a két eseményt, ám tudvalevő, hogy az osztrák viadal (a hazánkhoz legközelebb eső igazán rangos férfi verseny) tavalyi döntőjén is magyar szótól volt hangos a bécsi csarnok. Így nem túlzás azt mondani, hogy több száz magyar teniszbarátnak kell választania a két verseny közül. Attól azért nem kell tartani, hogy ne telnének meg a Sportaréna lelátói, hiszen péntekre - amikor a legendás Björn Borg utoljára lép pályára - már most sem lehet jegyet kapni.

Forrás: SMC/Várkonyi Csaba