Sporthírek

Mészöly Géza: féltem, hogy nem ébredek fel

Mészöly Géza: féltem, hogy nem ébredek fel
Mészöly Géza, a Vasas szakvezetője hálát ad a sorsnak, amiért időben a műtőasztalra kerül feldagadt vádlijával. A vasárnap éjjel megműtött tréner elmondta: halálfélelme volt aznap éjjel, és arra gondolt, hogy a lábában keletkezett vérrög miatt már nem ébred fel hétfőn reggel.
„Magamnak köszönhetem mindazt, ami történt. Nem volt rendben a térdem, tudtam, hogy gond van a porcommal, én mégis elmentem a Vasas-öregfiúk meccsre játszani augusztus végén" - meséli Mészöly, aki a Malév elleni mérkőzésen súlyos sebesülést szerzett.


Az akkor megműtött tréner felpolcolt, bedagadt lábbal irányította a kék-pirosakat a zalaegerszegi gárda ellen, amikor iszonyú fájdalmat érzett, és rá sem bírt állni a lábára. Sürgősségi mentővel szállították kórházba, ahol azonnal megoperálták a vérrögös vádliját.



vasas_logo_941_20081003223715_829.JPG



„Borzalmas éjszaka volt, senkinek nem kívánom. Bevallom, megijedtem, hogy mi lesz velem éjjel. De szerencsére már kiengedtek a klinikáról, szombaton pedig már ott leszek Kecskeméten, a csapat mérkőzésén. Remélem, a fiúk a gyógyulásom érdekében győzelemmel ajándékoznak meg" - mesélte Mészöly Géza.


Forrás: SMC/Pi-Zsi