Sporthírek

Minden idők legküzdelmesebb világbajnoksága - Sport

Minden idők legküzdelmesebb világbajnoksága - Sport
Sport - A hazai pálya előnyének elvesztése sem rontott kajak-kenusaink teljesítményén.
Két arany-, két ezüst és egy bronzéremmel zárta a maratoni kajak-kenu világbajnokságot a magyar válogatott. A győri versenyen extrém körülményekkel kellett szembenéznie versenyzőknek és szervezőknek egyaránt.

Éppen az elmúlt hét végén lezajlott világbajnokság nyitányakor érte el Győrt a Duna és a Rába vízgyűjtő területeiről az elmúlt hét esőzései nyomán a folyókon levonuló árhullám. A kedvezőtlen fejlemények kis híján a verseny elmaradásával fenyegettek, ám a magyar szervező bizottság a körülményekhez képest hatékonyan hárította el a nehézségeket. A versenyzői területet például kétszer kellett áthelyezni a vízszint emelkedése miatt, de ez sem okozott megoldhatatlan problémát.

Az ICF Maraton Bizottsága a verseny biztonságos lebonyolítása érdekében néhány fájdalmas döntést hozott: kikerült a programból a látványos futószakasz (víz árasztotta el az eredeti helyszín köré épült lelátókat is) és a Rábát érintő, belvárosi víziszakasz. A körülmények elsősorban a magyar csapat teljesítményét befolyásolhatták volna, ám a hazai pálya előnyének elvesztése sem rontott versenyzőink teljesítményén, ami egyértelműen klasszisukat dicséri.

A férfi kajak szakágban Jámbor Attila bronzérme óriási bravúr, hiszen a tolnai versenyző hátulról felzárkózva ért el dobogós helyezést a vb legerősebb mezőnyében. A Salga István, Börcsök Balázs páros bronzérme szintén nagy fegyvertény, és a verseny alakulását tekintve az elérhető legjobb helyezés, miután a két spanyol páros oly mértékben kilógott a mezőnyből, hogy produkciójuk már-már más dimenzióba helyezte őket ellenfeleikkel szemben.

A kenus Csabai Edvint nem csak a győri világbajnokság, hanem a magyar maratoni kajak-kenu legeredményesebb versenyzőjeként méltathatjuk. Edvin immár tizenháromszoros világbajnok, miután Győrött egyesben és Györe Attilával párosban is győzött. Tíz fölötti vb-címet egyébiránt a síkvízi versenyzők közül is kevés sportoló ér el: a jelenleg aktív versenyzők közül Kolonics György, Kovács Katalin és Janics Natasa lehet büszke hasonlóan eredményes karrierre. Csabaira tehát érdemtelenül jut sokkalta kisebb reflektorfény, ám rögzítsük: a fentiek alapján a jelen magyar sportjának egyik világklasszisa.

A női kajakosoknál a győri Csay Renáta két ezüstéremmel örvendeztette meg a hazai közönséget. Csay az egyes mezőnyben emberére akadt Anna Hemmings személyében. Az angol versenyző sokszínű (a 200-as távtól a maratonig minden távon induló), és nem utolsó sorban kőkemény ellenfél, ezért különösen nehéz megküzdeni vele. Hemmings a 2003-as és 2004-es szezon kihagyása után, egy súlyos betegségből felépülve tért vissza a nemzetközi élmezőnybe. Tapasztalatairól, az akaraterő diadaláról manapság Anglia-szerte tart motivációs tréningeket vállalatvezetőknek és fiatal sportolóknak. Anna és Renáta persze a vb-címeket illetően most döntetlenre áll (6-6 vb-arannyal): reméljük párharcuknak folytatása következik � jövőre magyar diadallal. Párosban ezúttal nem meccseltek, Hemmingsék borulása után Csay és társa, Faldum Bereniké a címvédő dánokkal és a feltörekvő dél-afrikaiakkal küzdött az aranyéremért, és hatalmas csatában végül az ezüstérmet szerezte meg.

Az ifjúságiak is hat éremmel, három arannyal és három ezüsttel zárták a győri maratoni vb-t. Korosztályából kiemelkedik Hegyi Zomilla, aki a síkvízi világbajnokságon begyűjtött három elsősége után szerzett két újabbat a hosszú távú versenyen. Ha így folytatja: Zomilla lehet a londoni olimpia nagy ígérete és a hosszú távú versenyeken is hallanak még róla � mondjuk hamarosan épp egy angol, a már említett Hemmings kisasszony jegyezheti meg a nevét.

Forrás: www.sportforum.hu

Minden idők legküzdelmesebb világbajnoksága - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu