Sporthírek

Molnár Balázs és az érpattanás

Molnár Balázs és az érpattanás
Az eddig remeklő Haladás a múlt héten kisebb gödörbe került, hiszen gólnélküli döntetlent értek el a tartalékos MTK ellen, de az akkor ijesztő sérülést szenvedett válogatott középpályásuk, Molnár Balázs szinte már teljesen egészséges.
A szombathelyi újonc eddigi kiváló szereplésével elérte, hogy a címvédő MTK elleni hazai iksz már a meglepetés kategóriájába tartozzon. Igaz, ami igaz, mostanság a Rohonci úti oroszlánbarlangból nem sokan tudnak ponttal távozni, a magyar mezőnyben otthon bárkit képesek legyőzni.


molnar_balazs_90_20081031124655_51.jpg

Molnár Balázs


A pontvesztés mellett Molnár Balázs miatt is aggódniuk kellett a vasiaknak - igaz, nem sokáig.


„Az egyik MTK-s rátartott a bal lábfejemre és miután nem tudtam rálépni, elővigyázatosságból cserét kértem. Nagyon megijedtem, mert teljesen elzsibbadt a lábam. Azután az orvosok megnyugtattak, vélhetően csak egy ér vérzett be, attól dagadt és lilult be a lábfejem, törés, szakadás szerencsére nincs. Néhány napig pihentetnem kellett a lábamat, de három-négy nap múlva ismét tréningezhetek. Volt már pár sérülésem eddigi karrierem során, a tapasztalataim alapján szombaton már pályára léphetek Diósgyőrben - mondta Molnár, aki korábban az Espanyolban is megfordult.


Forrás: SMC/Csolti Zoltán