Molnár Balázs felkapta a vizet

Molnár Balázs
„Sajnos egy-két bírói döntés is közrejátszott abban, hogy vesztettünk Diósgyőrben. Nagy erőket mozgósítottunk a góllövés érdekében, de sajnos hiába támadtunk, minden helyzetet elpuskáztunk. Pedig ha begyötörjük az első gólt, a győzelem sem maradt volna el. Voltak olyan tizenegyesgyanús szituációk, amiknél a játékvezető nagyvonalúan továbbot intett, a harmadik percben pont az orra előtt kaptam egy rúgást a bokámra, de reklamálás miatt még én kaptam sárga lapot. Talán azért is kaptam fel olyan hamar a vizet, mert az MTK elleni sérülésem után csak összedrótozottan tudtam vállalni a játékot, és pont a fájós bokámat találták el - mondta Molnár aki nem érzi úgy, hogy a Hali hullámvölgyben lennének, újoncként még mindig a negyedik helyen állnak - Talán mostanság egy-két meccsünk pechesebben alakult, és a bajnokság elején még nem is vettek minket annyira komolyan, míg mostanában már alaposan felkészülnek belőlünk" - így Molnár Balázs.
Forrás: Sport Marketing Crew