Múltidéző: FTC-Békéscsaba
Az 53. FTC - Békéscsaba mérkőzés következik az NB II Keleti csoportjának 3. fordulójában.
Az eddigi 52 összecsapás mérlege: 25 ferencvárosi győzelem, 14 döntetlen és 13 vereség. A gólarány 86-52 a Fradi javára.
Az FTC pályaválasztásával 26 találkozóra került sor, amelyen 19 FTC győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség született.
Magyarán a lilák nem győzni járnak Budapestre! (Igaz, mi sem sok sikerélménnyel gazdagodtunk náluk.)
Csapatunk természetesen inkább az első osztályban találkozott a Békéscsabával, először 1974-ben. Érdekesség, hogy nem ez volt a viharsarkiak első szereplése a legfelső osztályban, hanem még 1945-ben.
Akkor hogy lehet, hogy mégsem találkoztunk velük? Úgy, hogy a háború után 1945 tavaszán egy villám kétfordulós Budapest bajnokságot rendeztek országos bajnokság címén, de a vidékiek nyomására az MLSZ az 1945/46-os sorozatot már ismét országos bajnokságként írta ki. Mivel jelentkező jócskán volt, így a csapatokat két csoportba osztották területi elrendezésben. A Fradi a Nyugati csoportba került, míg a Csaba a Keletibe, ahonnan már nem jutott tovább és búcsúzott majd 30 évre az első osztálytól.
Tehát az első FTC - Békéscsaba találkozót 1974. november 16-án rendezték a fél évvel korábban átadott új Üllői úti stadionban és meglepetésre az újonc Csaba rögtön egy ponttal távozott Budapestről (0-0). A következő fővárosi találkozót 1976 tavaszán rendezték, ekkor sikerült először legyőznünk a békés megyeieket (2-0), mivel a közben lejátszott két békéscsabai találkozót elvesztettük. Ezután beindult az Üllői úti henger, hiszen ellenfelünk rendre kisebb-nagyobb méretű zakóval távozott Budapestről csupán néhány döntetlennel tarkítva pesti szereplésüket. Emlékezetes mérkőzést játszottunk velük 1982. november 20-án a Népstadionban, amikor is Mörtel, Koch, Bánki, Pogány, Szabadi, Rubold valamint Pölöskei két góljával 8-3-ra nyertünk ellenük! Mindmáig ez a Fradi legnagyobb különbségű győzelme a békési lilák ellen.
A hatalmas vereség jócskán feltüzelhette őket, mivel a legközelebbi Üllői úti fellépésükön, amely már a 10. volt, megszerezték első győzelmüket a Fradi ellen (0-1)!
Legutóbb az Üllői úton az NB II Keleti csoportjában 2006 őszén futott össze a két csapat. Az FTC 2-1 arányban győzött Tököli és Jovánczai góljaival az Üllői úton.
forrás:ftc.hu
sportlife media