Nagy teniszverseny a Syma-csarnokban? - Sport
A Sportfórum információi szerint Budapest lehet a házigazdája januárban a Federation Kupa zónaküzdelmeinek.
Az olimpia miatt megváltozott a jövő évi tenisz versenynaptár, s a Federation Kupa nyitó fordulójára már az esztendő első hónapjában sor kerül.
Moszkvában az idei döntő, a hét végi orosz-olasz finálé mérkőzéseinek sorsolását követően pénteken délelőtt elkészítik a sorozat jövő évi menetrendjének pontos programját is.
A világcsoportban I. osztályában Oroszország és Olaszország mellett az idei két elődöntős, Franciaország és az Egyesült Államok lesz még kiemelt. E négy nemzet kap ellenfelet a Kína, Németország, Izrael, Spanyolország kvartettből.
A II. osztályban Ausztria, Belgium, Csehország és Japán a kiemelt, s e nemzetekhez sorsolják Argentina, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna válogatottjának valamelyikét.
A kieséses rendszerű viadalon január végén lesz az 1. forduló, április végén rendezik az elődöntőket, s szeptember közepén a döntőt.
A magyar női teniszválogatott immár esztendők óta az euro-afrikai zóna I. osztályában szerepel. A hagyományosan áprilisban rendezett szabadtéri viadal most tető alá költözik, hiszen január végén kontinensünkön csak teremben lehet mérkőzéseket rendezni.
A Sportfórum információi szerint Budapest lehet a házigazdája januárban az euro-afrikai zóna I. osztálya 15 csapatos küzdelmeinek.
A mezőny:
Szerbia, Lengyelország, Románia, Fehéroroszország, Svájc, Luxemburg, Szlovénia, Svédország, Dánia, Nagy-Britannia, Bulgária, Hollandia, Észtország, Litvánia és Magyarország.
A négy fős csapatok névsora csak a verseny előtt tisztázódik, de például a szerb, a lengyel, a svájci, a fehérorosz válogatott - miként a korábbi esztendőkben is - világsztár játékost, Top-30 játékost nevezhet a tornára.
Szerencsés esetben akár Ivanovics, Jankovics, Hingis, Schnyder, a Radwanska nővérek, a Bondarenko-testvérek, Azarenka, s több ismert játékos is ott lehet a hét napos torna mezőnyében. Nálunk Szávay Ági (WTA 23.) vezetheti a csapatot.
A magyar együttes az idén a csoportmeccseken hatalmas küzdelemben, 2-1-e kapott ki a későbbi feljutó Ukrajnától, s Fehéroroszországtól is, legyőzte Bulgáriát, s Dániát, s végül az összesítés 9. helyén zárt.
Hazai környezetben lesz esély a feljutás kiharcolására.
Forrás: www.sportforum.hu
Nagy teniszverseny a Syma-csarnokban? - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu