Sporthírek

Ne vigyék még el a sérült játékost!

Ne vigyék még el a sérült játékost!
Máig nem gyógyult meg Tóth Bence, a Ferencváros fiatal játékosának lágyék- és lovaglóizom-sérülése, a zöld-fehérek vezetője így arra kéri az U20-as válogatott mesterét, hagyja itthon a fiatal tehetséget.
Wilco van Buuren, az U20-as válogatott edzője is kilátogatott a zöld-fehér együttes vasárnapi, MTK elleni mérkőzésére, ahol a szakember a fiatal játékosra, Tóth Bencére volt kíváncsi. A mérkőzésen azonban előjöttek Bence régről ismert fájdalmai, így le kellett cserélni a találkozón.


toth_bence_455_20081013162232_739.jpg

Tóth Bence


„A meccset követően elmondtam a trénernek, hogy milyen sérülésekkel bajlódik Bence" - mesélte Igaz András, a Ferencváros technikai igazgatója. „Kértem, hogy emiatt most tekintsenek el a meghívásától, amint újra egészséges lesz, természetesen újra a válogatott rendelkezésére áll."


„Sok sikert kívánunk nélküle is az U20-as válogatottnak" - mondta az igazgató.


Forrás: SMC/Pi-Zsi