Sporthírek

Nem hibáztak

Nem hibáztak
Egy kisebb megingástól eltekintve végig biztosan vezetett, s négy góllal 30-26 arányban győzte le a Komló gárdáját a Dunaferr SE a Budapest Bank Kézilabda Liga hatodik fordulójában.

Komlói BSK - Dunaferr SE
26-30 (13-17)
Dunaferr SE: Stochl, Miss 11, Zubai Sz. 5, Grebenár 5, Kemény, Bajusz 1, Törő 2. Csere: Mikler (kapus), Zubai G. 4, Sándor 1, Szalafai, Bakos D. 1.
Edző: Kolics János.

A Százhalombatta elleni kiütéses győzelem után egy fokkal nehezebb találkozó várt a dunaújvárosi kézilabdázókra szombat délután, ugyanis ezúttal idegenben, a Komló otthonában kellett begyűjteniük a két bajnoki pontot.

Jó kezdés az alap

A piros-fehérektől továbbra is hiányzott Nagy Kornél és Rosta Miklós, ám ennek ellenére is a vendégcsapat számított a találkozó esélyeseinek. Úgy is kezdte a meccset a csapat, ahogyan abban reménykedhetett a vendégek rajongótábora, s jó védekezéssel, valamint gólerős támadójátékkal lepte meg a vendéglátókat, ezért már a 7. percben négygólos Dunaferr-előnyt mutatott az eredményjelző (1-5). A folytatásban azonban magára talált a házigazda, s három perc alatt négy gólt lőve minimálisra csökkentette hátrányát, ám még mielőtt nagyon belelkesültek volna a hazaiak, ismét erőre kapott az újvárosi gárda.
Kemény vezérletével ismét elkapta a fonalat védekezésben, ráadásul a komlói kapu előtt Grebenár és Miss is ontotta a gólokat, így újból visszaállt a két gárda közti négy-ötgólos differencia (7-12). A játékrészből hátralévő bő tíz percben már felváltva születtek a találatok, ám a vendégek nem engedték közel magukhoz az ellenfelet, s négygólos, 13-17 arányú vezetéssel vonulhattak a félidei pihenőre.

Biztos győzelem

A második felvonás elején sem adott túl sok esélyt ellenfelének Kolics János együttese, mely továbbra is elsősorban jó védőmunkájával nehezítette meg a komlói játékosok életét, s mikor bő tíz perc eltelt a második félidőből is, már látni lehetett, hogy ezen a mérkőzésen nincs esélye a lelkes hazaiaknak (17-23).
Bár a folytatásban már nem nőtt tovább a két gárda közti különbség, a Dunaferr maximálisan kézben tartotta a meccs irányítását, így hiába "zárkóztak" fel olykor-olykor négy találatra Dömösék, esélyük sem volt arra, hogy meglepjék a Dunaferrt, mely közepes játékkal is biztosan, 30-26 arányban nyerte meg a találkozót.

sportandmedia