Németország hozta a kötelezőt, Szerbia most is utolsó lett

Csoportelső lett a Nationalelf, ahogyan azt mindenki várta tőlük. Bár a szerbek utáni 1-0-ás vereség után igen izgalmasan alakult a csoport és felmerült a kiesés veszélye is, ha Joachim Löw csapata nem tudja legyőzni Ghánát, a szerbek pedig pontot szereznek az auszik ellen. Ez viszont nem következett be, sőt éppen az ellenkezője. Küzdködtek a németek rendesen az eddigi legsikeresebb afrikai csapattal, de Mesut Özil 60. percben szerzett bomba találata elegendőnek bizonyult a három pont bezsebeléséhez.
Viszont mennyire lehetnek elégedettek a németek ezzel az eredménnyel? Hiszen -ne feledjük- a C-csoport második helyezettjével, vagyis Angliával fognak találkozni a nyolcaddöntőben, ami azt jelenti, hogy egy nagy búcsúzója biztosan lesz a világbajnokságnak (de még azért várjuk meg a többi csoportmeccset). Szerbia pedig jó helyzetben volt ahhoz, hogy a legjobb 16 közé kerüljön, de megint elpuskázták és kikaptak az ausztráloktól 2-1-re. Így Szerbia a 2006-os világbajnokság után ismét utolsóként végzett a csoportjában, igaz akkor lényegesen erősebb ellenfelek voltak a kvartettben. De ez semmit sem változtat a helyzeten.
A D-csoport állása:
Özil bombagólt lőtt, a németek pedig elsők lettek

H | D-csoport | Gy | D | V | RG | KG | GK | Pt |
1 | Németország | 2 | 0 | 1 | 5 | 1 | +4 | 6 |
2 | Ghána | 1 | 1 | 1 | 2 | 2 | 0 | 4 |
3 | Ausztrália | 1 | 1 | 1 | 3 | 6 | -3 | 4 |
4 | Szerbia | 1 | 0 | 2 | 2 | 3 | -1 | 3 |
p.sz.