Sporthírek

Olimpia:: „Ez nem úgy működik, mint egy akkumulátor ”

Törő Szabolcs már jó ideje kiemelt figyelemmel kíséri a női kézilabda-válogatott szereplését, hiszen kedvese, Borbás Rita rég óta a keret tagja.
- Ha jól tudom, nyáron eljegyezted Ritát, így már a menyasszonyodnak szurkolhatsz az olimpián. Van időd a tévén keresztül, élőben nézni a mérkőzéseket?
- Így van, az előző szezon után megtörtént az eljegyzés. Az olimpiát nincs túl sok időm nézni, de természetesen a női válogatott meccseket próbálom nézni. Egy kivételével az összeset láttam, éppen a románok elleni győzelmet nem tudtam nézni. De egyébként sokat beszélünk Ritával, így mondhatjuk, hogy képben vagyok a dolgokkal.
- Rita nem túl sok bizonyítási lehetőséget kap Hajdu Jánostól. Hogy viseli ezt a helyzetet?
Biztosan jobban, mint én. Nem értem, hogy miért játszik ilyen keveset. Volt, hogy Szamoránszky helyére nem is beállóst küldtek a pályára, ő pedig ott ült tovább a padon. Nem csak Rita van ebben a helyzetben, ott van Herr Orsi és Piga (Pigniczki Krisztina - a szerk.) is Attól tartok, hogy 7-8 emberrel nem lehet végig játszani egy tornát. Mi lesz, ha ők elfáradnak. Ez nem úgy működik, mint egy akkumlátor, hogy feltöltöm, és akkor megy folyamatosan. De remélem, hogy ez nem fog visszaütni a későbbiekben. Rita viszont szerencsére jól fogja föl a dolgokat. Örül, hogy kint lehet a lányokkal, és hogy megy a csapatnak.
- A férfi tornáról mi a véleményed?
- Hat-nyolc válogatott nagyon egy szinten van. Nehéz lenne meg mondani, hogy ki érhet oda a végére. Mint ahogy azt is, hogy a mi mire lennénk képesek egy ilyen mezőnyben. De amint látjuk, bármi előfordulhat: sohasem gondoltam volna, hogy Izland ott lesz a négy között.

Várkonyi Csaba/SportLifeMedia