Sporthírek

Olimpia:A jegynélküli brigád

Olimpia:A jegynélküli brigád
Miközben odabent a vízilabdázók már javában csatáztak az aranyért, az uszoda előtt félszáz magyar drukker jegy nélkül toporgott. Félórás huza-vona után a engedték be oket.

 

A vízilabdadöntő napja többféle izgalmat is ígért a pekingi magyar kolóniának. A kiutaztatott fontos emberek, celebek természetesen teljes létszámban, valamint a „mezei" szurkolók többsége is jeggyel a zsebében kelt útra a pólósok fináléjára.
Rajtuk kívül még mintegy ötven magyar is úgy döntött, hogy a helyszínen segít a vízilabdásoknak a triplázásban. Ehhez nem kis elszántság is kellett, mivel nekik nem volt belépőjük.
Az ok több helyen is keresendő: egyrészt a bronz- és aranymecset egy jeggyel lehetett csak megtekinteni, így aztán négy nemzet szurkolói és persze a kínaiak osztoztak a belépőkön. Amiből azért nem kelt el mindegyik, de a sportdiplomáciánk az utólagos jegyvadászattal nem tudott maradéktalanul megbirkózni.
Azért sem, mert az olimpia legvadabb és bliccelésben is a legtehetségesebbnek bizonyult drukkereinek tartott magyaroknak nem örültek.
Tehát az ötven jegynélküli magyar összegyűlt a három jegyellenőrző pont legkülsőbb tagjánál, az olimpiai területre bevezető kapunál, és tanakodott, hogy az első akadályt miképpen küzdi le. A korábban tömegesen cirkáló jegyüzérek eltűntek, csak néhány akadt, aki tízszeres áron akarta elpasszolni a maroknyi belépőt. A leghatékonyabb megoldásnak a használt, régebbi jegyek bizonyultak, amiket a leolvasó gép valamiért rendben talált.
A magyarok az első védvonalon sikeresen átszivárogtak, de az uszodába érvényes jegy nélkül már lehetetlen volt bejutni, bizalmatlan pillantások fogadták nemzeti színekre mázolt, piros-fehér-zöldbe öltözött társaságot. A csapat egyik jó kapcsolatokkal rendelkező, a tarsaiert mindenre kepes tagja telefonált a MOB vezetőségének segítségért, akik a letesitmeny foelvtarsaihoz fordultak. Elkezdődtek a tárgyalások, amelyek a magyar szurkolók rossz híre és a merev kínai fegyelem nagyon megnehezített, no meg az, hogy nem orakkal vagy egy nappal a meccs elott, hanem az alatt zajlott...
Átmenetileg néhány magyar olimpikon, így az öttusázó Vörös Zsuzsanna és a bronzérmes Kozmann György is kívül rekedt.
Végül, néhány robbanásveszélyes pillanat után az ötven bevállalós drukker rendezett libasorban bemasírozhatott a küzdőtérre a nagyszünetben, és a második félidőben hatalmas elánnal járult hozzá a magyar pólóssikerhez.

Borsik Richárd/Sportlife Media, Peking